A pumi jelleme, avagy kinek és mire alkalmas a pumi?

A pumi végtelenül fogékony, értelmes állat, mindemellett igen ragaszkodó és egyáltalán nem szívleli ha keveset foglalkoznak vele vagy ha magára hagyják.
Ha a szükség úgy hozza akár talpalatnyi helyen is megmarad, feltéve , ha a gazda elérhető közelségben van. És ha mindez adott,- és persze ha megfelelő a kapcsolat a gazdájával- akkor annak minden rezdülését észleli, hűségesen figyeli és követi mindenhová .Tehát mindenképpen ajánlható annak, akinek egy igazi társra van szüksége.
Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a ragaszkodás mellett ennek a kutyafajtának „erős kézre” is szüksége van, a kifejezést a jó értelmében használva. Fiatal korától következetesen érzékeltetni kell vele, hogy mit szabad tennie és mit nem. Mindez azért is lényeges, mert domináns határozott temperamentumának köszönhetően –ami a fajta jellemző sajátja-könnyen elveszíthető felette az irányítás és önállósulhat. Ez mindenkor fontos lehet a gazda számára, és különösképpen akkor, ha tisztában van vele, hogy egy ízig-vérig magyar pásztorkutyája van és esetleg tervezi a terelés különleges világába való betekintést.
Csak rajtunk múlik, hogy alkalmat biztosítunk-e neki és magunknak erre. Annyi bizonyos, hogy ennek a fajtának ennél testhezálóbb sportot nem is találhatunk. Saját tapasztalatom azt mutatja, hogy a fajta iránti lelkesedés még erősebb lesz, ha megtapasztaljuk milyen élmény kutyánkat terelni látni, és vele együtt tanulni és űzni ezt a „mesterséget” .Vérbeli munkakutya ,ezért csavaros észjárásának, kitűnő helyzetfelismerésének köszönhetően rengeteg lehetőség rejlik bennük ebben a sportágban. Szerencsés a találkozás, ha a gazdi is szeret mozgalmas életet élni, barangolni a természetben , hiszen a terelőmunka kielégíti a pumi fizikai és szellemi igényeit ,miközben a gazdi is aktívan pihen.
Ha viszont valaki számára ez a világ mégsem elég vonzó, viszont szeretné a kutyájának megadni szellemileg és fizikailag is, amire szüksége van, ezzel a kutyafajtával szép sikereket érhet el egyéb sportágakban is (agility,dog dancing stb….)